Nyári táborok
Idén két nyári, tematikus napközis gyerektábort sikerült megtartanunk, elsősorban szabadtéren, az EFMK udvarán és szabadtéri színpadán.
Az első a Szigeti Balett Stúdió tánctábora volt, mely egy gyönyörű szülői bemutatóval zárult. A csupa kislányokból álló kis csapat balettel, társastánccal és néptánccal kápráztatta el a közönséget. A táncstílusok mellett a képzőművészetben is megcsillogtatták tudásukat, így mindenki saját készítésű ékszerdobozzal tért haza.
A tánctábor után a jóga-móka tábor következett. A táborban minden nap gyerekjógán vettek részt a gyerekek, ami gerincerősítő, tartásjavító, harmóniát hozó, játékos és mesés mozgásforma. A tábor célja az volt, hogy felhívja a gyerekek figyelmét az egészséges életmódra, a természet tiszteletére és a környezetvédelem fontosságára a mindennapokban. Mindezt könnyedén, játékosan, kíváncsiságot fenntartva, tanulták meg a tábor ideje alatt a résztvevő gyerekek. Ezeket beépítve, együtt kreatívan, játszva megtervezték és elkészítették a közös társasjátékukat, saját szabályaikkal, kvízjátékokkal, különböző festészeti technikákat alkalmazva.