Pici Maci Muzsika

Barangolás a zene birodalmába a legkisebbeknek!

/ 3 hónapostól 4 éves korig /

A Pici Maci Muzsika egy zenés, tornás baba-mama fejlesztő foglalkozás, ahol a babák és mamák nagy örömmel énekelnek, játszanak, tornáznak közösen. A sok mosoly, a mondókák által való sok-sok testi érintés, még jobban elmélyíti kettőjük közötti érzelmi kapcsolatukat.

Az anyukák kedvükre bővíthetik dalkincsüket és ölbeli játéktárukat.

A gyermekek korosztályának megfelelő dal- és mondókaanyag segítségével kiválóan fejlődik a kicsik zenei képessége, /úgy, mint a zenei hallás, éneklési készség, ritmusérzék/, memóriája, szókincse!

Mindezek mellett a zenei nevelés kedvező hatással van a babák érzelmi, értelmi, mozgás-, beszéd- és szocializációs fejlődésére.

A különféle fejlesztő tornaeszközök, pedig pozitív hatással vannak a gyermekek egyensúlyérzékére, illetve mozgáskoordinációjuk (nagymozgások) fejlődésére.

Alkalmanként mindig tanulunk egy-egy új dalt, mondókát, de mivel az ilyen pici gyermekek életében fontos a rendszeresség, sokszor ismételjük a már megismert mondókákat, dalokat, ezzel is biztonságot nyújtva számukra, hiszen a hétköznapokban is utánzással, ismétléssel tanulnak Tőlünk!

Aki ellátogat erre a foglalkozásra, az közelebb kerül gyermekével a zene világához, egy jó közösséghez fog tartozni, ahol még fejlesztheti is saját és gyermeke tudását!

A családias légkörű 50 perces foglalkozáson Benő bábjelenete, énekek, ölbeli játékok, sétáltatók, furulya, ritmushangszerek (csörgők), színes ejtőernyő, buborékfújók, fejlesztő tornaeszközök és sok-sok zene várja az érdeklődőket!

Bogdánné Száva Mariann

/foglalkozásvezető, zenetanár/

Tel.: 06-20-967-7374

” A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható…

Teljes lelki élet zene nélkül nincs.

Vannak  a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. “

/ Kodály Zoltán /

Foglalkozás időpontja: keddenként 10.00-11.00

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legfrissebb programjainkról, eseményeinkről.

    Olvastam és elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.