Roncsfilm
(filmajánló)
- Budapest, VIII. kerület, Szigony utca, reggel negyed hét. Míg Németországban a berlini fal bontásával vannak elfoglalva, a Szigony utcaiak a nyitással kissé megkésett Gólya vendéglő melletti ház falát döntik le, hogy a hátsó bejáraton át bejussanak a „szentélybe” a nap indításához nélkülözhetetlen felesükért. Az itt élő figurák mintha egy Rejtő regényből léptek volna ki – bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a környék is elég rejtői volt még az ezredforduló táján. Eközben a betonon békésen legelészik a Halászék disznója. Így kezdődik a Roncsfilm. Tartalmát leírni lehetetlen – illetve felesleges. Egyszerűen látni kell. Többször.
Szomjas György fergeteges, groteszk szatírája a rendszerváltás utáni kis magyar szocreált mutatja be, méghozzá a VIII. kerületi Szigony utca 24. lakóinak mindennapjain keresztül. Olyan, mintha a gazdagréti Szomszédok sorozatot leköltöztették volna a pesti gettóba, hogy kifigurázzák. Itt más a miliő, más az értékrend. Következésképpen a társadalmi-politikai eseményekre való reagálás is más. A film emellett remekül adja vissza az 1989-es „nyócker” egyik legsötétebb bugyrának hangulatát, megspékelve a korra jellemző, gondosan megválogatott TV-és rádióreklámokkal, melyek önálló humorforrás gyanánt, aláfestő zeneként reflektálnak az aktuális jelenet helyzetkomikumára. A hajdani kriminalisztikai műsor, a Kék fény atmoszféráját idéző rendőrségi tanúvallomások alkalmazása pedig – melyekben természetesen mindig sántít az igazság – még jobban kihangsúlyozza a kerület levegőjét.
A filmet 1992-ben mutatták be és akkora siker lett, hogy a Nyugati pályaudvarnál lévő Metro (hajdani Szikra) moziban három és fél évig műsoron tartották, s voltak, akik többször is jegyet vettek rá. A mozi ma már nem létezik – ahogy a filmbeli Szigony utca látképe sem az már, ami volt – de a Roncsfilm szövegéből szállóigék lettek, jeleneteit kívülről tudtuk. Mucsi Zoltán, Szőke András, Badár Sándor, Fábry Sándor itt tett szert országos ismertségre. Az amatőrök mellet a profi színészgárda telitalálat – a teljesség igénye nélkül: Szirtes Ági, Gáspár Sándor, Blaskó Péter, Andorai Péter, Pap Vera, Rajhona Ádám, Bánsági Ildikó, Ujlaki Dénes. A filmben emellett rengeteg az improvizáció, amiből az alkotók alig vágtak ki valamit.
Maga a történet valódi bűntényekből, újságcikkekből és helyi sztorikból állt össze, s híven tükrözi nemcsak a „nyócra”, de az egész magyar társadalomra jellemző mentalitást is. Változhat a rendszer, a világ, ezek a kisemberek kitörési próbálkozásaikban is kudarcra vannak ítélve, mert olyanok, mint Csehov hősei: vagy megrekednek az álmodozás szintjén, vagy rosszkor, rossz úton próbálkoznak. Eseménytelen életükbe némi komolynak tűnő, ám valójában kicsinyes torzsalkodás hoz színt, ügyeskednek, de nem történik velük semmi, s végül visszatalálnak a valódi otthont jelentő kocsmába, ahol „nincs balhé, hiszen ide mindenki hazajár.”
A Roncsfilm valódi mozis csemege, a sírva röhögés magasiskolája. Kötelező, legendás darab. Mindenképpen ajánlom megtekintésre március 25-én este 7 órakor az Erkelben.
Szóval?
Ráér egy filmre?