Az EFMK munkatársai és a KEKSZ

A gödöllői Művészetek Házának és a Magyar Népművelők Egyesületének közös szervezésében 2020. február 27-én, első alkalommal került megrendezésre a KEKSZ (Közművelődés, Együttműködés, Kommunikáció, SZórakozás) közművelődési konferencia.

Az interaktív, fiatalos rendezvényen az Erkel Ferenc Művelődési Központ munkatársai is részt vettek. Az konferenciát Novák Péter színész moderálta. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntője után a Kodolányi János Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem közösségszervező szakos hallgatói tartottak prezentációt A közművelődés jelene és jövője címmel.

A következőkben a Pécsi Tudományegyetem grafika szakos hallgatói bemutatták a sárospataki Művelődés Házának készült teljes arculatváltásának tervét. Az ebédszünetet követően lehetőség nyílt három különböző workshopon részt venni. A programok a Protokoll a rendezvényszervezésben; a Lehet így is! Jó példa a fiatalok, a fiatal felnőttek bevonzására a közművelődésbe; és a Hangfoglaló Program – lehetőségek a közművelődésben címeket viselték. A konferencia utolsó szakmai programjaként pódiumbeszélgetés zajlott a Kommunikáció fontossága a közművelődésben és a szakmán kívül címmel.

A beszélgetésen részt vett Kormos Anett író és humorista, Temesi Bertalan zenei rendező, producer és zenekarvezető, valamint Verebély Marcell, az RTL Magyarország kreatív producere. A beszélgetésen felmerült a közművelődési intézmények látogatottságának fellendítése, a társadalmi problémák a közművelődésben, valamint a generációs különbségek témája is. A konferenciát Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke és Kovács Balázs, a Művészetek Háza Gödöllő ügyvezetője zárta. Az est zárásaként az érdeklődők részt vehettek a Marble Mist koncertjén.

A KEKSZ interaktív szemlélettel közelítette meg a közművelődési intézmények modernizálását, fejlesztését és a látogatói érdeklődés fenntartását. Amennyiben a konferencia egy rendszeresen megrendezésre kerülő esemény lesz, az remek lehetőséget fog biztosítani a művelődésszervezésben dolgozóknak hasznos tapasztalatok és tudásanyag elsajátítására.