Fenyőgyöngye Nyugdíjas klub

A több,  mint 100 fős klub nagyon aktívan tevékenykedik, vesz részt a település életében. Rendszeres összejöveteleiken különböző előadásokat hallgatnak meg, kirándulásokat szerveznek. Minden évben megrendezik farsangi, szüreti és szilveszteri mulatságukat is.

Klubnap: csütörtök 15.00

Vezető:  Berta Gáborné és Schiller Károlyné

A klub 1969 alakult meg. Tevékenysége és foglalkozása az alábbiakból tevődik össze:

  • Minden csütörtökön tartjuk összejöveteleinket, ennek keretében játékok, beszélgetések, valamint programok szervezése szerepel.
  • Az év elején összegezzük a város szervezésében szereplő rendezvények időpontjait, aminek figyelembevételével határozzuk meg további programjainkat.
  • Negyedévente hazai kirándulásokon veszünk részt, ami természeti valamint kulturális programokból áll.
  • Negyedévente tartjuk a klub tagjainak névnapját, akiket énekekkel köszöntünk és egy kis uzsonnával vendégelünk meg.
  • Farsangi, szüreti és szilveszteri bálokat zenészek közreműködésével, jó hangulatban töltjük.
  • Budakeszi rendezvényeken rendszeresen részt veszünk. Színház látogatásokat évente több ízben szervezünk.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legfrissebb programjainkról, eseményeinkről.

    Olvastam és elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.